A BillKiller alapítóit a nyár elején ismertem meg, nagy dobásra készültek. A két sráccal beszélgetve azon jártak a hátsó gondolataim, hogy pont így festhettek Attila és Gergő, a Jaguár tulajdonosai is anno, amikor óriási lelkesedéssel belevágtak álmaik megvalósításába.

Új brand bevezetése

Egy új brand/szolgáltatás bevezetése mindig rengeteg kreatív ötletelést rejt magában, ezért is örültem a kihívásnak. A BillKiller egy olyan applikáció, mely letöltés után algoritmus segítségével feltérképezi a telefonálási viselkedésünket és megtalálja a személyes felhasználói szokásnak megfelelő tarifát. Így elkerülhetjük azt, hogy hosszú időt töltsünk a piacon található több mint ezer tarifacsomag feltérképezésével.

Feladat: brand bevezetés támogatása és lead gyűjtés

Ezt a célt több eszközt bevetve terveztük elérni. Az applikáció Androidon működik, tehát fontos volt az, hogy olyan usereket érjünk el, akik ilyen platformot használnak. Mivel az eDM kampányok során folyamatosan profilozzuk a felhasználókat, így viselkedés alapon könnyen tudunk targetálni. Log-ok alapján megkerestük, mely userek nyitottak meg leveleket az utolsó 3 hónapban Androidról. Ezt tovább szűkíthettük volna azzal, hogy leválogatunk egy telekommunikációs kampányokra aktív listát, viszont egy új brand esetén fontos, hogy minél többen értesüljenek róla. A levél tartalmára vonatkozóan az volt a kérésünk, hogy legyen tömör, lényegre törő, éppen annyit érjünk el, hogy felkeltsük vele az érdeklődést. A CTA-gombok pedig praktikusan a levél tetején, közben és végén is jelenjenek meg.

BillKiller edm

Két megoldással próbálkoztunk. Egyik levélben a link a BillKiller oldalára vezetett, ahonnan több információt szerezhet a felhasználó, és le is töltheti az applikációt. A másik kreatív rögtön a letöltési lehetőséget tartalmazta. Azért gondolkodtunk így, mert nem voltunk biztosak abban, hogy a user éppen a telefonjáról vagy a desktopjáról nyit levelet. Statisztikailag egyforma kattintást hozott a két kreatív, viszont konverzióban a „megnézem” és nem a „letöltöm” bizonyult jobbnak, így a győztessel mentünk tovább, alkalmazva a jól bevált és kiváló eredményeket hozó retargetet is.

Adatbázis építés – Valós fogyasztói igény felmérése

Az eDM mellett az adatbázis építés is remek megoldás a tájékoztatásra és az aktiválásra. Ebben az esetben is két megoldást javasoltunk. Az építés során szűrőkérdés segítségével valós, aktuális fogyasztói igényeket mértünk fel. Fontos azt tudni, hogy egyik irányba sem befolyásoljuk a usert, így nem érdeke, hogy fals információt osszon meg magáról. Az alkalmazott szűrőkérdés így hangzott: „Szeretnéd tudni, számodra melyik a legoptimálisabb mobiltelefon előfizetés?” Az igennel válaszolóknak automatikusan küldtünk egy válasz levelet, amiből az applikációt le lehetett tölteni. Az így keletkezett adatbázist GDPR-kompatibilis módon át is adtuk, tehát a BillKiller sajátjaként használhatta fel a továbbiakban, akár tovább is profilozhatta.

A másik jó megoldásnak a köszönő oldalon elhelyezett ajánlat bizonyult, mely már egy sales alapú megállapodásra épült. A játékos, aki az adatbázis építés során a nyereményjátékban részt vett, a regisztrációja végén a köszönőoldalra jut. Ez a felület alkalmas arra, hogy plusz ajánlatokat jelenítsünk meg. A kreatív egy olyan gombot tartalmazott, ahonnan azonnal aktiválni tudtuk a usert és a BillKiller a letöltések után fizetett.

… AND THE WINNER IS …

A kampányaink kifutása után mindig igyekszünk begyűjteni a partnereinktől, hogyan voltak megelégedve a kampányokkal, hogyan teljesültek a KPI-ok, milyen konverzió valósult meg. Eszközeinket a Facebook és a Google Display Network felületeken elhelyezett hirdetésekkel hasonlították össze, és nagy örömmel kaptuk a visszajelzést, hogy CPL tekintetében mi kerültünk ki győztesen.

Szolgáltatásaink segítségével több eszközzel tudjuk megvalósítani a legkülönfélébb ügyféligényeket, érdemes több megoldásban, integrált kampányban gondolkodni az online kampány tervezése során. Örömmel állunk rendelkezésedre, hogy együtt ötleteljünk és találjuk ki a célravezető megoldást!

VEDD FEL A KAPCSOLATOT VELÜNK!