Bár sokan azt hiszik, az e-mail és az internet összeforrott fogalmak ez nem igaz: e-mail előbb volt, mint internet.

Az e-mail az angol electronic mail kifejezésből származik, ami „elektronikus posta”-ként vagy „villanyposta”-ként fordítható le, de egy időben használatban volt a drótposta és villámposta kifejezés is.

1965-ben kezdődött az e-mail története, amikor egy időosztásos nagyszámítógép (mainframe) több felhasználója közötti kommunikációt biztosította, ezáltal e-mail előbb keletkezett, mint az internet maga. Valójában a már létező e-mail-rendszerek adták az internet megteremtéséhez szükséges eszközöket.

Legősibb formái olyan egyszerű szöveges üzenetek voltak, amelyek az MIT kutatási szuperszámítógépei között biztosították a kommunikációt, majd az amerikai kutatóintézet belső hálózatán is megjelentek. Viszont az 1965 környékén megjelenő első üzenetek még kifejezetten kezdetlegesek minden szempontból, ráadásul nincs egységes szabványuk, a programozók úgyis csak egymás között küldözhetik őket.

1971-ben az Internet katonai és kutatási célú elődjén, az ARPANET-en keresztül küldte el az első mai értelemben vett e-mailt Ray Tomlinson, aki ezután egy éven át kísérletezik a szabványos formátum megalkotásával.

1972-ben használja először a kukac (@) jelzést arra, hogy elválassza a küldőt jelölő karaktersort a hálózat nevétől, ezáltal már nem csak egyetlen hálózaton belül, hanem az internetet megelőző különféle hálózatokon átjárva is lehetett levelezni.

Érdekes, hogy az e-mail név ekkor még nem jelenik meg rövidítve, az electronic mail megnevezés használatos egészen 1982-ig. Ekkor vezetik be az SMTP rövidítést a Simple Mail TransferProtocol rövidítéseként: mindmáig ezen az alapon működik az e-mailezés.

1988-ban jelenik meg az első olyan levelező szoftver, amit már bárki használhat: a Microsoft Mail érdekessége, hogy Microsoft ide vagy oda, elsőként Apple gépeken futott.

Ugye, milyen más volt még akkor a világ? Egy évvel később jött az első olyan szolgáltató, akinél saját e-mail címet lehetett regisztrálni, a Compuserve-nél azonban még nem lehetett saját felhasználónevünk, csak egy számsor a @compuserve.com előtt.

Az 1990-es évek elejére már elterjedt annyira az általános levelezés, hogy megjelentek az első spamek, azaz levélszemetek: olyan e-mailek, amelyek kéretlen reklámokat, esetleg átverős webcímeket tartalmaztak a címzett megtévesztésére. A terjedését az is segítette, hogy a gyorsuló internet lehetővé teszi a HTML formázott e-mailek küldését.

1993-ban már kiadták az első olyan mobiltelefont, amely e-mailezésre is alkalmas, bár a BellSouth és az IBM készüléke még jó messze jár a mai értelemben vett okostelefontól.

1996-tól létezik az ingyenes e-mail, amikor egy házaspár HoTMaiL néven elindítja szolgáltatását (figyeljük a HTML betűk kiemelését?). Itt bárki regisztrálhat magának saját címet, amihez nem kell saját szerver és tárhely. Lassacskán további szolgáltatók is követik a példát, 1997-ben például jön a Yahoo Mail.

1997-ben Magyarországon először a Freemail és a DPG (DrótPostaGalamb) indult el, de az isteneknek hála, nem terjedt el a drótposta szó az e-mailre. Hisszük, vagy nem, de a ma már alapvetésnek számító Gmail zárt bétája csak 2004-ben indult el, de meghívó nélküli, bárki által használható formában mindössze 14 éve, 2007-től működik a Google levelezője!

VEDD FEL A KAPCSOLATOT VELÜNK!